2018. január 13., szombat

MINDEN FEJBEN DŐL EL

Steve Reeves mikor 16 évesen elkezdett edzeni, négy hónap alatt 30 font (13,6 kg) izmot pakolt magára. Az akkor már tapasztaltabb sporttársai nem értették, hogy volt erre képes. Reeves szerint úgy, hogy senki sem mondta neki, hogy ez nem lehetséges.

A fiatal Reeves

A fogyással kapcsolatban úgy járja, egészséges mértékben hetente legfeljebb 1 kilót lehet fogyni. Mivel 7000 kilokalória van 1 kg zsírban, egy hét alatt ennyivel kevesebb kilokalóriát kell elfogyasztani annál, amennyit a szervezetünk elégetne személyes aktivitásunk és testkompozíciónk mellett. Ez napi 1000 kilokalória deficitet jelent. A napi átlag beviteli érték pedig 2000 kcal. Ebből kikövetkeztethető, hogy heti 1 kilót sem könnyű fogyni. Meg kell dolgozni érte.

Újévkor elhatároztam, hogy ledobok 5 kilót. Ehhez ugyebár 5 hét kellett volna.

Megcsináltam 5 nap alatt.

Ja, hogy ilyenkor izmot veszít az ember, meg ez nem egészséges? Elmondom, mit gondolok erről:

Nem érdekel.

Úgy döntöttem, én mihamarabb ledobom azt az 5 kilót és nem fogok veszíteni izmot. Kész, ezt elhatároztam. Vizualizáltam, mit akarok elérni és megcsináltam. Mert értem a módját. Ennyi.

Jaj, de sok izmot vesztettem!

Higgyetek abban, amit csináltok! Határozzátok el a cél elérését, lássátok a lelki szemeitek előtt amit akartok és a tiétek lesz!

Egyébként új a séró is, de nem a hajam volt 5 kiló! ;)

Mikor fogtok edzeni?

2018. január 8., hétfő

ÜDVÖZÖLLEK AZ IGAZI TESTÉPÍTÉS VILÁGÁBAN!

Egy testépítő legfőbb mozgatórugója mindig a példaképe. Az, akire hasonlítani szeretne, aki olyan arányokkal, méretekkel, kidolgozottsággal rendelkezik, amiket szívesen tudna magáénak. Ezért nagyon fontos, hogy egy testépítő milyen példaképet választ magának. Ez egy naturál sportoló esetében különösen igaz, mert ha olyan embert követ, aki szteroiddal, növekedési hormonnal és egyéb szerek használatával érte el külsejét, akkor garantált a csalódás.

Ugye nem akartok így kinézni!

Aki a természetes úton jár, annak számolnia kell a saját természetes korlátaival, melyek nem tesznek lehetővé olyan mutáns külsőt, ami egy átlagos, mai testépítő magazin hasábjairól köszön vissza. Azt azért nem árt tudni, hogy akik illegális szerekkel élnek, azok nagyon ritkán érnek a saját korlátaik közelébe, mielőtt ilyen segítséghez folyamodnának. Sőt, mondhatni a könnyebb utat választva tesznek így, mondván nekik enélkül nem megy - rossz a genetikájuk, nem akarnak kicsik maradni, stb.

Nekik üzenem azt, amit az 1950-es Mr. Universe győztes Steve Reeves mondott: „Nem hiszek azokban a testépítőkben, akik szteroidot használnak. Ha egy férfinek nincs elég férfi hormon a szervezetében, hogy megalkosson egy szép, erős, izmos testet, akkor válassza inkább a ping pongot!”


A szteroidok és egyéb hormonok használata egyébként komoly veszélyeket rejt magában: leállíthatja a természetes hormontermelésünket, amiket utána halálunkig kívülről pótolhatunk. Azt javaslom, tartsuk távol magunkat ezektől! Az is, aki úgy érzi, muszáj lenne használni őket, ha komoly eredményeket szeretne elérni ebben a sportban. Legyünk idealisták és álmodjunk valami hihetetlennek tűnőt: támasszuk fel a szteroidok megjelenése előtti időszakot! Ébredjen fel a régi idők szelleme! Köszöntsön be újra az igazi testépítés kora!

Kötelező olvasmány

„Üdvözöllek az igazi testépítés világában!” - Steve Reeves könyvének, a „Klasszikus fizikum építése  - A természetes út” hátsó borítójáról idézek. A mester a régi időkre, a szteroidok megjelenése előtti korszakra, az akkor általános egészségközpontú szemléletre, az akkori értékrendre, illetve izomépítő módszerekre utal ezzel.

A szteroidok 1958-ban kezdtek begyűrűzni a testépítés világába, a párizsi olimpiát követően, ahol az orosz súlyemelők használták őket. Valójában ennél már sokkal korábban léteztek, de kevesen hallottak róluk és gyakorlatilag beszerezhetetlenek voltak. Még sokkal később, a hetvenes években sem számítottak illegálisnak, így addig mindenki nyíltan beszélt róluk. Tehát akik kísérleteztek velük, ezt nem titkolták el.

A régi fizikai kultúra lényege az egészség központba helyezése volt. Steve Reeves azt állította, mindig is az volt a célja, hogy ő legyen a legegészségesebb ember a Földön. A szteroidokat azonban már akkor sem tartották egészségesnek. Már az is komoly visszatartó erő volt az akkori sportolóknak, hogy olyasmik terjedtek, a szteroidok viszketegséget okoznak.

Steve Reeves 1950-ben lépett utoljára színpadra testépítő versenyen, de évtizedekkel később is komolyan felszólalt a szteroidok használata ellen. Schwarzeneggerhez nyílt levelet is intézett, amiben arra szólította fel, hogy segítsen visszahozni a régi, naturál versenyeket. Egy olyan arányosság díjazását szerette volna elérni az izomtömeg mértéktelen hajszolása helyett, amit természetes kereteken belül lehetséges elérni. Ő maga adta meg, milyen magassághoz milyen méretek jelentenék az abszolút tökéletességet. Ezt az arányosságot nevezte el klasszikus fizikumnak. A fogalom általa született meg. Később egy róla elnevezett díj bevezetését is felvetette, ahol a fenti szempontok alapján díjazott volna, ha a vezető szövetségeknél süket fülekre talál. Steve Reeves a naturál testépítés fő szószólója volt.

Mit jelent a visszatérés az igazi aranykorhoz, a ’40-es és az ’50-es évek testépítéséhez?

Először is, válasszunk magunknak példaképet ebből az időszakból! Ha így teszünk, olyan célok fognak a szemünk előtt lebegni, amik reálisak a számunkra természetes kereteken belül is. Ha Steve Reeves-ről, Clancy Ross-ról, Alan Stephan-ról, vagy mondjuk Vince Girondáról nézünk fekete-fehér képeket, megtudhatjuk, hogy nézhet ki egy igazi ember, egy igazi férfi, ha minden követ megmozgat a tökéletes fizikum elérésének érdekében. Ezekről a képekről megtanulhatjuk, hol vannak az emberi test valódi korlátai. Ha nem irreális célokat kergetünk, jobb esélyünk van a fejlődésre is, hiszen minden fejben dől el. Fontos, hogy elégedettséggel töltsön el az eredmény, ami a munkánk után visszaköszön. Ha valaki a mai testépítőket követi, nagyobb az esélye a csalódottságra és a frusztrációra. Könnyen azt hiheti, valami baj van vele, ő nem olyan jó. Pedig keményen dolgozik…

Vince Gironda

Ha megvannak a megfelelő példaképeink, ideje átvennünk az ő életvitelüket, egészségközpontú életszemléletüket és edzésmódszereiket. Ezek az emberek nem csodaszerektől, sem csiriviri masináktól várták az eredményeket. Keményen megdolgoztak az edzőteremben egyszerű edzőszereikkel, az alapgyakorlatokat végezték hetente háromszor, teljes test edzések keretében, egészségesen táplálkoztak, kerülték a stresszt, a dohányt és az alkoholt, illetve sokat pihentek.

Ha hallgattok a tanácsaimra, garantálom, hogy egy új világ fog megnyílni előttetek, melyben központi helyet foglal el az egészség, az önbizalom és az elégedettség. A titok a régmúltban leledzik.

A természetes úton, Reeves-éket követve

Tudom, hogy vannak, akik kételkednek a szavaimban. Vannak, akik azt gondolják, a szteroidok mindig is jelen voltak a testépítésben és már Steve Reeves-ék is éltek velük. Nekik szeretném felhívni a figyelmüket a lényegre: NÉZZENEK RÁ TESTÉPÍTŐ KÉPEKRE 1958 ELŐTTRŐL ÉS 1958 UTÁNRÓL!

Bal oldalon: Dick Dubois, Mr. America 1954
Jobb oldalon: Larry Scott, Mr. Olympia 1965

A vak is láthatja a különbséget - bárhol, bármelyik képen! Jegyezzétek meg, hogyan nézett ki egy átlagos testépítő 1958 előtt és meg fogjátok érteni azt, amiről beszéltem.

Athena, 1954

Azok számára, aki konkrétan Reeves-szel kapcsolatban szkeptikusak, hadd idézzek pár sort John Little Steve Reeves-szel készített interjújából!

Steve Reeves: „Azt gondolom, a szteroidok bemutatkozása a legroszabb dolog, ami valaha történt a testépítéssel. Számomra a mai testépítők úgy néznek ki, mint a klónok. Mind úgy néznek ki, mintha ugyanabból az öntőformából származnának. Valóban, néhánynak szőke haja van, néhánynak sötét haja, néhánynak szép bőre van, némelyik alacsonyabb és némelyik magasabb, de mindegyikük ugyanabból az öntőformából van kiöntve. És ez a felfújt bőrös kinézet, amit a szteroidok okoznak. Az én időmben 100 lábról meg tudtad mondani, hogy egy személy Steve Reeves, John Grimek, Clancy Ross, vagy Reg Park. Az emberek egyediek voltak akkoriban. Most ugyanazzal a rutinnal edzenek, ugyanazokkal a szteroidokkal, és ennek eredményeként mind ugyanúgy néznek ki.

Legendás forma

Elpazarolják az életüket azzal, hogy mindig edzenek. Több van az életben az edzésen kívül. És mikor lejönnek a drogokról, nem néznek ki olyan jól. Hozd ezt szembe John Grimekkel - láttam John-t úgy hat hónappal ezelőtt - 85 évesen - és még mindig jól néz ki! Az én időmben a testépítés egy egészségközpontú tevékenység volt - a drogközpontú sport helyett, amive azóta vált. Szteroidok ütötték fel a fejüket a testépítésben. Szerintem azért, mert az emberek a „könnyű utat” akarták járni, hogy elérjék a csúcsot. Aztán, mikor egy srác a könnyű utat választotta és eredményes volt, más is megtette, aztán onnantól elterjedt. A bírák is bátorították ezt azáltal, hogy azoknak az embereknek adták a trófeákat, akiknek a „legnagyobb” lábaik voltak - nem a „legjobbra fejlesztett lábaik” voltak - a „legnagyobb” karjaik, nem a „legjobbra fejlesztett karjaik voltak, és így tovább. Egyszerűen azt gondolom, irányíthatatlanná vált. Ha mindenki leállna a szteroidokról, azt hiszem a fizikumok minősége fejlődne, mert minden atléta olyan testsúllyal versenyezne, ami többé-kevésbé ideális lenne az egyéni alkatához.”


John Little: „A rutinoddal csak három napot vagyok az edzőteremben egy héten. Miért javasolsz ilyen rövid időt edzésre, mikor a legtöbb bajnok, akikről manapság olvasok, akár hat napot is az edzőteremben tölt egy hét során.”

Steve Reeves: „Nos, ne feledd, hogy a legtöbb „bajnok”, akikről manapság olvasol, tele van anabolikus szteroiddal és egyéb növekedésfokozó droggal, ami az ő edzéstervét hasznavehetetlenné teszi a naturál testépítő számára - ami az egyetlen típusa a testépítésnek, ami érdekel.”


John Little: „A méreteid, amiket az imént (az interjú korábbi, nem közölt részében - a szerk.) felsoroltál „hidegen” voltak mérve - természetes mérések, amikre nem volt hatással az izom előtte történő bedurrantása?”

Steve Reeves: „Igen, pontosan így voltak mérve. Sok testépítő manapság azután mér, hogy bedurrantott. Mikor én keményen edzettem, a méréseinket akkor végeztük, mikor reggel felkeltünk - mielőtt gyakorlatoztunk. Sosem mértük magunkat miután gyakorlatokat végeztünk, bedurrantottunk, vagy bármi hasonlót csináltunk. A mi méréseink mindig hidegen voltak végezve - úgy értem, jéghidegen. És nekünk mások végezték a méréseket, így biztosítva, hogy pontosan legyenek rögzítve.

Igazi emberek

Én mértem George Eiferman karját, Armand Tanny az én karomat - nem számított. Úgy értem, tudtuk, mink van, nem próbáltunk átejteni senkit. És tudtuk, hogy ugyanaz az érték lesz a következő nap, mert tudtuk, hogy amink van, az nem szteroidok miatt van, amiket nem szedtünk, hanem edzés miatt, és így nem fog eltűnni, ha abbahagyjuk ilyen dolgok szedését. Arra célzok, hogy ezek a srácok manapság ha nem szedik be a szteroidjaikat, egy héttel később a karjaik több hüvelyknyit összezsugorodnak.”

Steve Reeves-nek nem lehetett gyereke, mert a II. világháborúban maláriát kapott, ami meddővé tette. Tanításait mégis rengeteg embernek továbbadta és a mai napig inspirációként szolgál számunkra. Tartsuk életben az örökségét!


Ha rám hallgattok, Steve Reeves személyében tökéletes példaképre leltek, de nyugodtan választhattok magatoknak másokat is ebből a csodálatos időszakból, a ’40-es, ’50-es évekből.

Üdvözöllek titeket az igazi testépítés világában!